mum, I am in Lisbon

Drágák

volt érdeklődés, így van bejegyzés :) energiakímélőbb, mint egyenként uazt, úh a tervezettel ellentétben mégis megszületik.  A háttérben épp egy a rendkívül kvalitásos portugál szappanopera szól, érfelvágós,  de itt a hostelben odavannak az ilyenekért.

Oké, nem tudom, ki hol-mikor maradt le, ezért először kis bevezetés, a jól-értesültek kedvéért zanzásítva (majdnem zanásítva)

Entáo (=nos) pont ma egy hete, hogy megvolt az utsó vizsgám, beteg lettem. Pszichoszociálisan hosszan sorolhatnám az okokat (erasmus-stressz,vizsgastressz,vonatozások,stb), de felesleges. Péntekre sikerült olyan rosszul lennem, h amikor reggel 9kor felért bp-re a vonatom, egyenest mentem a kórházba. Ott egy belgyógyászhoz kerültem (akit a vérvétel-eredmény függvényében fogok boszorkánynak kikiáltani), h egy teljes immunrendszer reboot (török, 2013) diagnózist állított ki, hujjogatva és elásva (mononucleois egy vírus, ami jó pár hétig, hónapig elhúzódhat). Szerencsére megvolt a fogékonyság a pánikkeltő üzenetek befogadására, így csapkodva,sírva,murphy-t átkozva töltöttem azt a 2-3 órát, amíg a fül-orr-gégész nem közölte, h szerinte ez csak egy durvább mandulagyulladás. Hétfőn voltam vérvételben, a megoldás már vhol ott lapul egy fiolában, és egy hét múlva kerül napvilágra. Tökizgi (hát, nem az.) Vasárnapra azonban lényegesen csökkentek a tünetek. Hétfőn azért megcsináltattam a vérvételt, meg volt egy szánalmas próbálkozásom a sebészeten, hátha lesz casus belli-m az itthon maradásra, de nem arattam vele nagy sikert. Szorgalmasan szedtem, naplót vezetve azt a 6-7 gyógyszerecskét, ami hatott (ill nocebózott).

Ez az oka, h kb minden elköszönés nélkül jöttem el sokatoktól, még a búcsúbulimat is kihagyva. Hétfőn vszínűleg emiatt is volt a sírásfaktor a tetőfokon. Meg ezen az se segít, ha a szüleid úgy kezelik a helyzetet, mintha a frontra mennél. Ja meg ha van nyuszid, az sem emeli a kiutazási-motivációd.

NADE, végülis itt vagyok. Az út is király volt, olyan balfasz-szintű. Kicsit késve értünk a reptérre, én nem aludtam, őrült köd volt, úh móka volt hajnali fél 5-kor kocsikázgatni. A müncheni gép elég sokat késett, tök sok turbulencia volt (amúgy sem félek a repüléstől, úh móka volt), és az elválási-feszültségen az sem dobott, h kb én voltam a lufthansa reggeli járatán kb az egyetlen nő (a kb 80 üzletember  között, akik 45 nyelven beszéltek hangosan kb a semmiről). Szerencsére még a késés ellenére is kurva sok időm volt átszállni, amit meg sem próbáltam értelmesen felhasználni (ezt nem részletezem). A második repülőn ebédeltem, kávéztam (ráaludtam a kávéra, mesterszint.)

Ugrás: lisszabon, reptér. pálmafa, pálmafa, süt a nap (münchenben szétázott a cipőm azon a 2 méteren, ami a gép és a busz között volt). Szal plusz pont. A metromegállóban megismerkedtem egy lánnyal, akit már láttam a gépen is, kiderült, h most jön brazíliából fél évre, geológiát tnaulni, és a kedvenc mondata az "I am lost" volt. Persze bekaphatja, mert beszél portugálul, szal van kis előnye velem szemben. Már a metron odaült mellénk egy portugál srác, tök kedves volt, ő is segített nekünk (!!!lisszabonban kb a belváros szélén van a reptér, szal kb 10 perc alatt metroval be tudsz jutni a kp-ba). A bőröndjeimmel elég sokat segítettek, egy lépcsőn sem kellett egyedül felvinnem (menthetetlen antifeminizmusom és korlátozott-emberimádatom újabb szintre lépett).

A hostelom really nice, kb olyan részen van, mint a bp-i andrássy-út. Az szobám az kb egy lyuk, de legalább egyedül vagyok benne, van kulcsom, és duplaágyas 2-2 takaróval, szal szaunázhatok este (ami a fűtés teljes hiánya miatt indokolt szükséglet).  Tökkedvesek itt, de gondolom ez előírás (a hostel-munkatapasztalotakkal teli barátnőim élményei alapján). Ja, van kávéautomata, zsír, ma egy afrikából jött, a hostelben dolgozó lány tanította meg használni. NAGY dolgok (ígérem ez az utsó bejegyzés).

A VÁROS: ha nem ez lenne a legnyugatibb város Európában, akkor azt mondanám h kelet. Szal kicsit mix isztambul és velence között. ... egzotikusabb, mint amire számítottam (minden negatívumával és pozitívumával együtt). Rendőr mindenütt. Voltam boltokban, sok a bóvli, mint midenhol, és hihetetlenül sok a cipőbolt (csak 6 párat hoztam végül, majd lassan pótlom kis designolt kínaival a hiányt). Voltam ma design/divat stb múzeumban, király volt, votl egy tárlat, ahol híres fado énekesnők ruháit kiállítva mutatták be a fado történetét, zseniális volt, meg volt egy kiállítás a belső terekről, ami abban volt különleges, h nem a design-ról szólt, hanem magáról a térről (kevés bútor volt benne, inkább az elhelyezés, kompozíció számított), áhh nem tom átadni, odavok.

EGYETEM: hahhhahahhaa. a rehabilitációs zónában van a tengerparton, egészen leélt környék, ami avval kombinálva, h főleg késő du-este lesznek óráim, móka :) megkerestem a kis helyi koordinátorom, aki nem is az, akivel emileztem (most cserélték le), és több mint egy óráig csak velem foglalkozott (mikor bementem épp rajzolt). lényeg: nincs nyelvtanfolyam, csak elfelejtettek szólni (értsd: elportugálozták.) szóval február 13-áig nothing to do van :) azaz telefonálgattak 20szor, kerestek nekem outside tanfolyamot. de az csak február végén kezdődik. nosnos, hnap még körbe-nézek, akad-e vmi más lehetőség. Körbevezetett a nő (szabad rajztevékenységét felfüggesztve) az egész épületen (fura, akarom mondani, portugál,3 épület összeépítve, csak a szintek nem pont uakkorák, szal lépcsőlabirintus az egész, idétlen). Ja és vmi híres professzor apukája egy magyar művész volt (vmi Juhos), ezért telis-teli van az apukája képeivel, szobraival. a szemem sem rebben. Bemutattak a könyvtárosnak, aki utánam futott, adott csomó könyvjelzőt, füzetet, mindent. asszem szeret. Ez azért fontos, mert feltehetően az autodidakta nyelvtaulásom helyszíne az ottani könyvtár lesz. Király hely, van hangos szoba, halk szoba, alatta van kajálda, és fél 11-ig nyitva van este!!!. Ja és ami továbbra meglepő, h az egész egyetemi komplexumban az én angolom volt a legjobb (ami koránt sem nekem pluszpont). 

Bő egy órás kurkászás után, úgy gondoltam, nem élek vissza a koordinátor türelmével, és leléptem, hadd rajzoljon tovább (az fontos). Bementem az első kis étterem/bár(?)-szerűségbe, ahol egy idős bácsi volt, megpróbáltam elmakogni, h kérek kaját, semmiről nem tudtam mi, szal kb jeleztem neki, h nekem full mindegy, mit ad. erre kivett a hűtőből vmi nyers húst, és elkezdte kloffolni. móka. baromi finom volt, és nagyon olcsó. szal van egy helyem, ahol tudok enni, je. Úgy döntöttem elég volt az antibiotikumnak 36 óra kiürülni a szervezetemből, úh ittam hozzá bort (rosét, az volt ismerős, a többi nevéről nem tudtam eldönteni, milyen piát takar). az viszont foscsi volt.

Sétálgattam, fotóztam, sajtot kóstoltam, borboltokban nézegettem címkéket, voltam egy portugál mise utsó 5 percén, ilyenek. HÁÁÁT, remélem, h jófejek lesznek a házban péntektől (akkor költözhetek be), mert 13-áig (sulikezdés, többi erasmus-ossal találkozás) nem tudom, mennyire dilizek be, és mennyire fogom magam elviselni. Vagy esetleg megpróbálhatok erasmuson kívül is vegyülni, mondjuk kávézókban, vagy random módon az egyetemen. izgi. esetleg még a végén megtanulok protugálul. Igazából nem is szar h így alakult, mert kb akkora tudásom van, h tudjak egyedül is haladni, autodidakta módon. lets see. Egyébként eléggé felderül az arcuk, ha akármit portugálul makogok, szal magas a megerősítés.

Aki idáig eljutott, kap egy csokit (augusztusban,), a köv napok topic-ja a várossal való lassú ismerkedés, pénteken az új helyre költözés-ismerkedés lesz. remélem, már lassul minden, és nem lesz blogolási szükséglet, hanem mindenkivel személyesen. nagyon sok puszi.